RÁBCAKAPI
Rábcakapi a
Tóköz egyik jellegzetes települése, Csornától 15, Győrtől 35 km-re fekszik. A
Rábca a falu határának északi felén folyik. A település egy magasabb helyen
alakult ki, ahová a gyakori áradások vize kevésbé jutott el. A mocsárvilágban
csak a vidéket jól ismerő emberek tudtak tájékozódni. A Rábca szabályozása a
múlt század utolsó éveiben megtörtént, ezt követően átalakult a növényzet, az
állatvilág, az életmód.
Lakosainak
száma 170, csökkenő. Az emberek többsége a mezőgazdaságból él, többen eljárnak
dolgozni Győrbe, Csornára.
A vezetékes
ivóvízhálózat 1986-ban épült ki, az 1990-es évek elején eljutott a faluba a
telefonhálózat is. Vezetékes földgázt használnak több lakásban, tervben van a
szennyvízhálózat kiépítése is.
A falu
határában található egy melegvizes termálforrás is. Ennek a lehetőségnek a
kihasználása jelenleg még várat magára.
Megközelíthetőség
Csornával és Győrrel autóbusz-hálózat köti össze. A Tárnokrétit Lébénnyel
összekötő út elkészítése újabb közlekedési lehetőséget nyújt a lakosságnak.
Történeti áttekintés
Első írásos említése 1209-ből származik, „Terra Capi” néven. Az 1300-as években
a Kapy családot, mint régi birtokost említik az oklevelek. Az 1500-as években
szerzetes apácák is jelentős birtokkal rendelkeztek a területen. 1848 előtt
úrbéres község volt.
A XX. század
elején a kivándorlás Rábcakapit is megrendítette. A két világháborúban több
helyi vesztette életét. A háborút követően azonban megvalósult a település
villamosítása, valamint híd épült a Rábcán. 1975-től Bősárkányhoz tarozott, a
rendszerváltás óta önálló közigazgatással rendelkezik.
Épített értékek
A falu három utcából áll. A Fő utca a meghatározó a település szerkezetében,
azon halad át a főút. A lakásállomány egy része régi, a népi építészet értékei
közé sorolható.
A község
jelentős építménye az evangélikus templom. 1889-ben épült a tornya, és új
harangot is kapott.
A település intézményei
Polgármesteri Hivatal Rábcakapi, Fő u. 88. Tel.: 96/ 271 493
Napközi
Otthonos Óvoda Rábcakapi, Fő u. 2. Tel.: 30/ 450 68 08
Orvosi
rendelő Rábcakapi, Fő u. 72. (az egészségügyi ellátást a markotabödögei
háziorvos végzi)
Posta
Rábcakapi, Fő u. 88. Tel.: 96/ 271 565
Kereskedelem, szállás, vendéglátás
A faluban egy élelmiszerbolt és egy italbolt működik. Melegkonyhás
vendéglátóipari egységgel nem rendelkezik, igény esetén – előzetes bejelentéssel
– az óvoda vendégétkeztetést tud biztosítani. Kereskedelmi szálláshely nincs a
településen.
Rendezvények
A faluban a búcsút október utolsó vasárnapján tartják, helyi jelentőséggel bír.
Augusztus 20-án rendezik a falunapot, zenés szórakoztató programokkal,
sporteseményekkel.
Júniustól augusztusig folyamatosan működik az evangélikus diáktábor a Mustármag
Evangélikus Ifjúsági Egyesület szervezésében. Egy hetes turnusokban váltják
egymást a gyerekcsoportok.
Lap tetejére!
<<< Vissza! <<<
|