MAGLÓCA

 

Maglóca község a 85-ös és a 86-os főút között található kis település. Lakóinak száma mára már 100 fő alá csökkent. A lakosok többsége nyugdíjas, mintegy harmada 60 év feletti. Az aktív lakosság többsége a mezőgazdaságból él, többen naponta bejárnak győri, vagy csornai munkahelyükre dolgozni.

A lakások kb. 80 %-a vezetékes vízzel ellátott, kiépült a telefon- és földgázhálózat. Tervezik a szennyvízcsatorna-rendszer megvalósítását is.

A faluban osztrák és német állampolgárok több üresen maradt lakóházat megvásároltak, melyeket hétvégi házként hasznosítanak. Az innen elszármazottak sem adják el szüleik halála után a szülői házat, hanem hétvégi házként használják.

 

Megközelíthetőség

Csornával buszközlekedés köti össze. Győrbe szintén eljuthatunk közvetlen buszjárattal, de a bágyogszováti vasútállomásról – ahova busz megy – vonattal is.

 

Történeti áttekintés

A falu egy földhátságra települt, amelyet keletről és nyugatról is a Hanság idáig lenyúló mocsarai, vizenyős területei határoltak az elmúlt századokban. Maglóca határából az ősi korok emlékei is előkerültek (csiszolt kőbalták, kőpengék, csontár), valamint két avar kori sír néhány ékszere is felszínre került.

A települést 1220-ban említik először, „villa Magluca” néven.

1529-ben és 1543-ban a törökök elpusztították, csak kb. 25 év múlva vált ismét lakottá. A kuruc kor csatározásai tovább csökkentették a lakosság számát, így a csornai prépost 1714-ben körlevelet intézett a Rábaköz népesebb falvainak családjaihoz, kérve őket, hogy telepedjenek le Maglócán. E több évtizedes telepítési hullám családjainak leszármazottai alkotják ma is Maglóca őslakos rétegét.

A legmagasabb lakosságszámot 1943-ban érte el: 74 házban 369 lakos élt. Ekkor még működött a faluban iskola.

Az 1970-es évektől a falu lassú hanyatlásnak indult. Nőtt az elvándorlás, megszűnt az iskola és az önálló községi tanács.

A rendszerváltás óta helyi önkormányzat működik, Bősárkánnyal körjegyzőséget alkotva.

 

Épített emlékek

Katolikus temploma 1764-ben épült. A berendezésből említést érdemelnek a rokokó faragott padok.

A falu központjában található a Szentháromság-szobor.

 

A település intézményei

Polgármesteri Hivatal 9169 Maglóca Széchenyi u. 30. Tel.: 96/ 270 180

Orvosi rendelő (az egészségügyi ellátást a bősárkányi háziorvos végzi)

 

Kereskedelem, szállás, vendéglátás

A településen egy vegyesbolt és egy italbolt működik. Melegkonyhás vendéglátó-egységgel nem rendelkezik, kereskedelmi szálláshely sincs a faluban.

 

Rendezvények

Bertalan naphoz (aug. 24.) kötődik a búcsú, amely helyi jelentőséggel bír; mára már egy napos ünneppé vált.

Lap tetejére! <<< Vissza! <<<